Szélsebesen megérkezett az idei ősz is- bár a hőmérsékleten sokáig nem érezhettük- és még gyorsabban Advent első vasárnapja.

De mit is jelent az Advent, a gyertyagyújtás és Advent első vasárnapja? Megpróbálom röviden, érdekes formában megfogalmazni Nektek. 🙂

A karácsonyi ünnepek advent első vasárnapjával kezdődnek és vízkeresztig (január 6-ig) tartanak, az egyházi év is ekkor veszi kezdetét. Az advent szó jelentése: eljövetel, az Úr eljövetelére várakozás.

Ebben az időszakban testileg-lelkileg felkészülünk az Ünnepekre, ill. ilyenkor elcsendesedünk. A gyertyák meggyújtása jelzi lelkünk megtisztulását.

Minden gyertya egy fogalmat szimbolizál, és ahogy egyre többet gyújtunk meg, a növekvő fénnyel várjuk Jézus eljövetelét.

Tehát az első gyertya meggyújtása a 1.hit-et jelképezi.

Advent első vasárnapján egy kék színű angyal száll le az égből. A kék szín a hit, erő, védelem szimbolikája, Isten akarata. “Legyen meg a Te akaratod”   Michael Arkangyal

A katolikus vallás szerint az első gyertya színe a lila, amely a bűnbánat jelképe.

Remélem kicsit tudtam segíteni, és hasznos volt ez a -tényleg csak rövidke- bejegyzés, hogy ne csak azért vásároljunk, készítsünk adventi koszorút, mert trendi, hanem tudjuk, hogy komoly vallási, és spirituális mondanivalója van. 😉